|
Fair Trade Center
Van már egy hely Budapesten, ahol tudatos döntésünkkel segíthetjük a szegény országok fejlődését. A Fair Trade Center a méltányos kereskedelem szellemében nyújt lehetőséget mindehhez.
Megszoktuk, hogy a világ megteríti az asztalunkat. Habár étkezési kultúránk és életmódunk miatt az egész világra kiterjesztjük igényünket, mégsem nézünk utána, hogy az egyes termékek honnan származnak, még kevésbé annak, hogy milyen körülmények között állítják elő azokat. Nagyon sok termék az előállítás és az értékesítés során országhatárokon keresztül utazik. Ez azonban mit sem változtat azon a tényen, hogy a világgazdaság szegényekre és gazdagokra szakadt ketté. Napjainkban a világkereskedelem a népesség nagy részének rovására nő. A szegény és gazdag országok közötti szakadék rohamosan nő, akárcsak egy-egy országon belül, az elit és a társadalom perifériáján lévők között. Holott minden embernek egyformán joga van az élelmiszerhez, egészséghez, lakáshoz, képzéshez, munkához és méltányos fizetéshez.
A Fair Trade Center egy olyan vállalkozás, melyet egy fiatalokból álló csoport hozott létre. Ez a kis csapat megelégelte a mai nemzetközi és magyarországi kereskedelemben uralkodó elvtelen és hiperprofitra törekvő állapotokat, melyekkel a kereskedelmi egységek vezetői közvetlenül, a kiszolgáltatott vásárlók közvetve hozzájárulnak a Földünkön uralkodó megosztottsághoz, a fejlődő országokban állandósult, számunkra elképzelhetetlen szegénységhez, nyomorhoz, kihasználtsághoz. Ezen az állapoton kíván változtatni Fair Trade Center azzal, hogy közvetlenül elérhetővé teszi a Méltányos Kereskedelemből (Fair Trade) származó termékek széles választékát Magyarországon is. Ezzel a lépéssel hazánk is csatlakozott a fejlett világban már évtizedek óta jelenlévő és az állampolgárok illetve felelős kormányzatok által maximálisan elfogadott és támogatott Fair Trade mozgalomhoz.
|